Rólunk

Nagy Norbert vagyok, a Templomhalmi-Nimród Beagle Kennel tulajdonosa.A kennelt feleségemmel, Primusz Edittel együtt álmodtuk meg még évekkel ezelőtt és 2010-ben közösen alapítottuk meg.Gyerekkoromban sok-sok házi-hobbyállat vett körül és családommal hétvégi programként sűrűn jártunk kutya-, papagáj kiállításokra. Papagájokkal kezdtünk el foglalkozni hobby szinten, a kutyákkal való komolyabb foglalkozás csak álom maradt számomra, ami mostanában kezd kibontakozni. Az iskolaévek befejeztével, mikor saját döntéseim súlyát már én éreztem, elkezdtem tervezni a jövőmet. Egyre inkább jöttek elő a gyerekkori élmények, egyre inkább erősödött bennem a tudat, hogy saját kutyust vásároljak, amivel lehet kiállításokra járni, és ha úgy alakulnak a körülmények, tenyészteni.

Jött a Nagy Kérdés „Melyik lenne a megfelelő fajta számomra??” Kicsi-nagy, rövid- hosszú szőrű. Egy ismerős családnál megláttam egy Beagle-t. Nagyon megjegyeztem magamnak, ahogyan rám nézett. Utánaolvastam a fajta történetének, megnéztem szinte az összes hazai Beagle-kennel honlapját. Minél jobban belemerültem, annál inkább körvonalozódott a cél.

Felfigyeltem a Sárhegyi-Nimród Kennel-re, ahol egyedüliként az országban az anyaország legjobb vérvonalaira alapozott tenyésztési munka folyt. Felvettem a kapcsolatot a tenyésztővel, ami igazából beszélgetésnek indult az elején, de amikor elmentünk a tenyészetbe, kutyusvásárlás lett belőle (Sárhegyi-Nimród Daisy – Lili).

A Beagle falka kutya, ezért elkezdtünk gondolkodni Lilinek egy „barátnőről”, mert mi, emberek nem pótolhatunk egy másik Beagle-t. „De ki legyen??„ Nagyon tetszettek még a Snoopy Kid Kennel- Of Sommerville Kennel kutyusai.

Később szereztem tudomást a náluk született alomról, és miután szintén felvettük a kapcsolatot a tenyésztőkkel, sikerült kiválasztani egy bűbájos kis kutyust ( Snoopy Kid Kyra Of Sommerville – Panni ).

A 2009-es kiállítási évet már a két kutyával jártuk végig, és szereztünk tapasztalatokat, meg persze ismerősöket.

„De hiába jó egy kutya”, ha a gazdája nincs mellette szakmai felkészültségben, és nincs meg a megfelelő „szakmai alázat”. Részben ezért jelentkeztem a MEOE által hirdetett tenyésztői tanfolyamra, ahol Tenyésztői Oklevelet szereztem.

Hozzáteszem: nem azáltal lesz valakiből tenyésztő, hogy van róla papírja. Esetleg 20-30 év után mondhatja magáról valaki, esetemben, ha majd az unokámat a saját tenyésztésű kutyával látom viszont az utcán vagy a kiállításon (remélem ez így is lesz). Ezen felül a szakmai tudást szükséges folyamatosan bővíteni, ahogy egyre több kihívást hoz az élet.

Szeretnénk köszönetünket kifejezni a következő embereknek és kenneleknek, akik szerepet játszottak a Templomhalmi-Nimród Beagle Kennel megalapításában:

  • Sárhegyi-Nimród Beagle Kennel – Bagi Attila
  • Snoopy Kid Beagle Kennel – Bakó Péter
  • Of Sommerville Beagle Kennel-Hegedűs György és Dr. Bodnár Tünde
  • Meoe Kiskunfélegyházi Szervezetének: Budai Tamásnak és a többi keménymagnak

És akiknek mindent köszönhetek:

Feleségemnek és Családomnak

Tisztelettel:

Nagy Norbert

Translate »