Habár a Beagle fajta eredete angol, szinte mindenhol megtalálható a Brit szigeteken kívül is. Egyes vélemények szerint ezt a fajtát vadászatokra használták, mivel gyorsan lehetett vele üldözni a zsákmányt.
Ennek hatására a görög szerző Xenophon, aki i.e 433-ban született, írta meg “Tanulmány egy vadászaton” című művét, mely megemlít egy alacsony termetű vadászkutyát, mellyel nyúlra és mezei nyúlra vadásztak. Az akkori vadászati technika teljesen különbözött a ma használatostól, a kutyák feladata az volt, hogy a vadat belekergessék a vadász hálójába. Az akkori agyagedények két különböző típusát mutatják be a kutyának: egy kisebb kutya szigorú pofával és hosszú füllel, míg a másik egy hosszabb lábú kutya vékony pofával és rövidebb fülekkel.
A Beagle fejlődése már a római korban elkezdődött, ők kereskedtek ezzel a kis görög vadászkutyával, és vadászatra használták. A szászok nyúl vadászatra használták és Kanut király 1016-ban az “Erdő törvényében” megemlíti a vadászkutyákat is. Igaz vagy sem, már ekkor is voltak vadászkutyák Angliában. Otho Paget leírja , hogy “Ott voltak, valahol Angliában azok a kutyák még a rómaiak előtt” – és ez feljegyzésre került Pwyll, Wales hercege által. Artúr király korában volt egy különös vadászkutya fajta, fehér bundában, érdemekben gazdag. A normannok, akik rabjai voltak a vadászatnak, vásároltak néhány nagyobb vadászkutyát, valószínűleg Harrier fajtát. A 14. században Chaucer megemlíti a Canterbury mesékben a “Kis vadászkutyákat” a Főnöknő tulajdonában. A 15. században használták először leírva erre a fajtára, hogy Beagle. A Tudor korban I. Elizabeth királynő tulajdonában volt néhány “Éneklő Beagle”, a nevet sírásuk miatt kapták, és ez a név mai napig fennmaradt. Ezek a Beagle-k eléggé kicsik voltak, beleilletek a nők kesztyűjének belsejébe. I. József például feleségét az “Én kis Beagle-ömnek” becézte, mint ragaszkodásának megtestesítőjét.
Egyéb görögök, rómaiak, szászok és normannok által adott név nem maradt fent. A 11. században Kennetty néven hívtak nagyon hasonló kutyákat, mint a Beagle, valamint Rache-ként szintén emlegették ugyanebben az időben, de a Harrier típusú kutyákat. Hayreies és Hayrer nevekkel a 15. században és az azt követő századokban. Az első írásos Beagle név lejegyzése 1475-ben “Az alacsony származású földesúr” című műben:
“A Beagle-k helye 7 pontot jelentett a vadászatnál”.
A név eredetével kapcsolatban több vélemény is fennmaradt. Néhányan úgy gondolják, hogy a régi angol kifejezés “Begle” (legkisebb kopófajta), vagy a régi francia “Beigh” vagy a kelta “Beag” – mindannyi szó kicsit jelent. Más vélemények szerint a Beagle egy elangolosodott francia szó a Begueule, melynek jelentése “tátongó torok”, annak tekintetében, hogy a Beagle-öknek különleges hangjuk van.
Az elkövetkező néhány évszázadban a Beagle vadászatra történő használata alig változott. Néhány arisztokrata és dzsentri, mint ölebet használta. Mindegyik rétegnek megvolt a saját elképzelése arról, hogy milyen típusú és méretű kutya lenne a legmegfelelőbb. Gyakran az volt a döntő, hogy melyik országban használták vadászatra, ez mind a mai napig igaz. De a 18. és 19. században meglehetősen sok variációhoz vezetett, így létezett alacsony, macska méretű kicsi kutya rövid pofával és nehéz lebernyeggel, mely vékony csontozatú volt.
A 19. században a fajta háttérbe szorult és megvolt a veszélye annak, hogy elveszíti a fajtájára jellemző vonásokat. Ugyanebben az időben néhány uraság elkezdte kiállításokra vinni kutyáját, és a későbbiekben ezekből a kiállításokból hatalmas vadászkutya show-k alakultak ki, mely hatására egyre változatosabb méretek és típusok jelentek meg. Ez ahhoz a véleményhez vezetett, hogy a Beagle ugyanolyan veszélyben volt, mint a miniatűr Foxhound, mely fokozatosan veszítette el fajtájára jellemzõ vonásokat. Ez ellensúlyozza azt, hogy ez vezetett ahhoz a lépéshez, hogy meghatározzák a fajta jellegzetességeit és két külön ágra szakadjon: az egyik a Beagle Club 1890-ben lett alapítva, a fajta sportos jellemét kiemelve, míg a kiállításokra szánt fajtáknál a Kennel Club alakult, pár évvel később megalakult a Association of Masters of Harriers and Beagles, mely felelősséget vállalt a vadászkutyákért.
Az egyetlen másik ország mely a Beaglet, mint vadászkutya használja, az USA, ahol Illinois államba importáltak vadászkutyákat 1860-ban Angliából. Ezek az Amerikai Beagle Club megalakulásához vezettek 1887-ben. Nyúlvadászatra használták a kutyákat.
Ahogyan a 20. században a vadászat, mint sport hanyatlásnak indult, ezen egyesületek nagy része feloszlott, mivel fenntartásuk költséges volt. A század végére politikai nyomásra újra a kutyával történő vadászaté lett a jövő Angliában, bár új sportok is virágoztak. A II. Világháborúig egy kis létszámú, de állandó Beagle állomány létezett kiállításokhoz az egész országban, bár néhányat csak háziállatként tartottak. 1952-ben 64 Beagle-t regisztráltak a Kennel Clubban, 1955-ben már 200-at és 1960-ban bámulatos módon 1519-et. 1969-ben érte el a csúcsot 3979 regsztrációval. Ez a nagy számú regisztráció a kiállítások egyre nagyobb népszerűségének volt köszönhető. A Beagle Club által szervezett kiállításra több mint 200 vadászkutyát neveznek be. 8 másik fajta klub is alakult, mivel egyre több és több ember fedezte fel a Beagle-ben, hogy kiváló háziállat és kiállításra vihető kutya.
A Beagle kiváló szimata hozta számára a legnagyobb elismerést. ( reptéren tiltott anyagok megtalálása vagy nyomok találása gyújtogatás esetén ). Manapság már ezeknek a feladatoknak a megoldására nem használják a Beagle-ket Angliában, annál inkább Ausztráliában, Új-Zélandon, Dél-Afrikában és az Amerikai Egyesült Államokban és több európai országban. Az USA-ban két fajta Beagle van a 13” és a 13-15” inches magasak.
Kizárólag egy nemkívánatos esemény volt a 20. században, amikor méretük, viselkedésük és fizikai állóképességük miatt cigaretták és tabletták tesztelésére használták őket. Tragikus, hogy ezer és ezer Beagle-t használtak arra, hogy kísérletezzenek rajtuk, azonban ma már az emberiség nyomására egyre kevesebb kutyát használnak fel kísérletezésre.
Tehát az 1. századtól kezdve a mai napig ezek a kis vadászkutyák a mintegy 2500 év alatt csak kismértékben változtak. A mai napig használják őket vadászatra, tenyésztők viszik őket kiállításokra és háziállatként is népszerűek.
Beagle Angol Története
/ Forrás: Angol Beagle Kennel Klub /
Habár a Beagle fajta eredete angol, szinte mindenhol megtalálható a Brit szigeteken kívül is. Egyes vélemények szerint ezt a fajtát vadászatokra használták, mivel gyorsan lehetett vele üldözni a zsákmányt.
Ennek hatására a görög szerző Xenophon, aki i.e 433-ban született, írta meg “Tanulmány egy vadászaton” című művét, mely megemlít egy alacsony termetű vadászkutyát, mellyel nyúlra és mezei nyúlra vadásztak. Az akkori vadászati technika teljesen különbözött a ma használatostól, a kutyák feladata az volt, hogy a vadat belekergessék a vadász hálójába. Az akkori agyagedények két különböző típusát mutatják be a kutyának: egy kisebb kutya szigorú pofával és hosszú füllel, míg a másik egy hosszabb lábú kutya vékony pofával és rövidebb fülekkel.
A Beagle fejlődése már a római korban elkezdődött, ők kereskedtek ezzel a kis görög vadászkutyával, és vadászatra használták. A szászok nyúl vadászatra használták és Kanut király 1016-ban az “Erdő törvényében” megemlíti a vadászkutyákat is. Igaz vagy sem, már ekkor is voltak vadászkutyák Angliában. Otho Paget leírja , hogy “Ott voltak, valahol Angliában azok a kutyák még a rómaiak előtt” – és ez feljegyzésre került Pwyll, Wales hercege által. Artúr király korában volt egy különös vadászkutya fajta, fehér bundában, érdemekben gazdag. A normannok, akik rabjai voltak a vadászatnak, vásároltak néhány nagyobb vadászkutyát, valószínűleg Harrier fajtát. A 14. században Chaucer megemlíti a Canterbury mesékben a “Kis vadászkutyákat” a Főnöknő tulajdonában. A 15. században használták először leírva erre a fajtára, hogy Beagle. A Tudor korban I. Elizabeth királynő tulajdonában volt néhány “Éneklő Beagle”, a nevet sírásuk miatt kapták, és ez a név mai napig fennmaradt. Ezek a Beagle-k eléggé kicsik voltak, beleilletek a nők kesztyűjének belsejébe. I. József például feleségét az “Én kis Beagle-ömnek” becézte, mint ragaszkodásának megtestesítőjét.
Egyéb görögök, rómaiak, szászok és normannok által adott név nem maradt fent. A 11. században Kennetty néven hívtak nagyon hasonló kutyákat, mint a Beagle, valamint Rache-ként szintén emlegették ugyanebben az időben, de a Harrier típusú kutyákat. Hayreies és Hayrer nevekkel a 15. században és az azt követő századokban. Az első írásos Beagle név lejegyzése 1475-ben “Az alacsony származású földesúr” című műben:
A név eredetével kapcsolatban több vélemény is fennmaradt. Néhányan úgy gondolják, hogy a régi angol kifejezés “Begle” (legkisebb kopófajta), vagy a régi francia “Beigh” vagy a kelta “Beag” – mindannyi szó kicsit jelent. Más vélemények szerint a Beagle egy elangolosodott francia szó a Begueule, melynek jelentése “tátongó torok”, annak tekintetében, hogy a Beagle-öknek különleges hangjuk van.
Az elkövetkező néhány évszázadban a Beagle vadászatra történő használata alig változott. Néhány arisztokrata és dzsentri, mint ölebet használta. Mindegyik rétegnek megvolt a saját elképzelése arról, hogy milyen típusú és méretű kutya lenne a legmegfelelőbb. Gyakran az volt a döntő, hogy melyik országban használták vadászatra, ez mind a mai napig igaz. De a 18. és 19. században meglehetősen sok variációhoz vezetett, így létezett alacsony, macska méretű kicsi kutya rövid pofával és nehéz lebernyeggel, mely vékony csontozatú volt.
A 19. században a fajta háttérbe szorult és megvolt a veszélye annak, hogy elveszíti a fajtájára jellemző vonásokat. Ugyanebben az időben néhány uraság elkezdte kiállításokra vinni kutyáját, és a későbbiekben ezekből a kiállításokból hatalmas vadászkutya show-k alakultak ki, mely hatására egyre változatosabb méretek és típusok jelentek meg. Ez ahhoz a véleményhez vezetett, hogy a Beagle ugyanolyan veszélyben volt, mint a miniatűr Foxhound, mely fokozatosan veszítette el fajtájára jellemzõ vonásokat. Ez ellensúlyozza azt, hogy ez vezetett ahhoz a lépéshez, hogy meghatározzák a fajta jellegzetességeit és két külön ágra szakadjon: az egyik a Beagle Club 1890-ben lett alapítva, a fajta sportos jellemét kiemelve, míg a kiállításokra szánt fajtáknál a Kennel Club alakult, pár évvel később megalakult a Association of Masters of Harriers and Beagles, mely felelősséget vállalt a vadászkutyákért.
Az egyetlen másik ország mely a Beaglet, mint vadászkutya használja, az USA, ahol Illinois államba importáltak vadászkutyákat 1860-ban Angliából. Ezek az Amerikai Beagle Club megalakulásához vezettek 1887-ben. Nyúlvadászatra használták a kutyákat.
Ahogyan a 20. században a vadászat, mint sport hanyatlásnak indult, ezen egyesületek nagy része feloszlott, mivel fenntartásuk költséges volt. A század végére politikai nyomásra újra a kutyával történő vadászaté lett a jövő Angliában, bár új sportok is virágoztak. A II. Világháborúig egy kis létszámú, de állandó Beagle állomány létezett kiállításokhoz az egész országban, bár néhányat csak háziállatként tartottak. 1952-ben 64 Beagle-t regisztráltak a Kennel Clubban, 1955-ben már 200-at és 1960-ban bámulatos módon 1519-et. 1969-ben érte el a csúcsot 3979 regsztrációval. Ez a nagy számú regisztráció a kiállítások egyre nagyobb népszerűségének volt köszönhető. A Beagle Club által szervezett kiállításra több mint 200 vadászkutyát neveznek be. 8 másik fajta klub is alakult, mivel egyre több és több ember fedezte fel a Beagle-ben, hogy kiváló háziállat és kiállításra vihető kutya.
A Beagle kiváló szimata hozta számára a legnagyobb elismerést. ( reptéren tiltott anyagok megtalálása vagy nyomok találása gyújtogatás esetén ). Manapság már ezeknek a feladatoknak a megoldására nem használják a Beagle-ket Angliában, annál inkább Ausztráliában, Új-Zélandon, Dél-Afrikában és az Amerikai Egyesült Államokban és több európai országban. Az USA-ban két fajta Beagle van a 13” és a 13-15” inches magasak.
Kizárólag egy nemkívánatos esemény volt a 20. században, amikor méretük, viselkedésük és fizikai állóképességük miatt cigaretták és tabletták tesztelésére használták őket. Tragikus, hogy ezer és ezer Beagle-t használtak arra, hogy kísérletezzenek rajtuk, azonban ma már az emberiség nyomására egyre kevesebb kutyát használnak fel kísérletezésre.
Tehát az 1. századtól kezdve a mai napig ezek a kis vadászkutyák a mintegy 2500 év alatt csak kismértékben változtak. A mai napig használják őket vadászatra, tenyésztők viszik őket kiállításokra és háziállatként is népszerűek.